Sarló, szivárvány és a palesztinok
Nemcsak a kapitalizmus gyűlöletét örökölték meg a progresszívok a kommunistáktól, hanem az Izrael-ellenességet is.
Egy Rafah város elleni támadás forog kockán.
Benny Gantz, az izraeli kormány védelmi minisztere arra figyelmeztetett, hogy ha
a Hamász március 10-ig nem engedi szabadon a Gázában fogva tartott túszokat, akkor offenzívát indítanak Rafah városa ellen
– számolt be a BBC.
„A világnak és a Hamász vezetőinek is tudniuk kell – ha a Ramadánig nem érnek haza a túszaink –, a harcok mindenhol folytatódni fognak” – szögezte le Gantz.
A ramadán – az iszlám böjti hónap – idén március 10-én kezdődik.
Ez az első alkalom, hogy Izrael közölte, mikor vonulhatnak be csapatai Gáza túlzsúfolt déli városába, ahol becslések szerint mintegy 1,5 millió palesztin él. – tette hozzá a lap.
Ezt is ajánljuk a témában
Nemcsak a kapitalizmus gyűlöletét örökölték meg a progresszívok a kommunistáktól, hanem az Izrael-ellenességet is.
A világ egyre nagyobb ellenállást tanúsít egy ilyen támadás ellen.
A cikkben felidézték, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) csütörtökön behatoltak a Rafahtól északra fekvő Khan Yunisban lévő Nasszer kórházba, mondván, hogy a hírszerzésük úgy értesült, a Hamász túszokat tart ott fogva.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a történtek kapcsán arra panaszkodott, hogy nem engedték be őket a komplexumba, hogy felmérjék a helyzetet – számolt be a BBC.
Nyitókép: TURMUS AYYA, PALESTINIAN TERRITORIES
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.